Igenyes es tartos mukorom Lenti holgyeinek is - csillogokormok.hu

Műköröm Lenti helyett Dobriban

Évek óta keresem azt a körmöst, aki nemcsak szép, hanem tartós műkörmöt tud nekem készíteni. Rengeteg helyen próbálkoztam már műköröm Lenti ügyben, de sajnos sehol nem találtam meg azt a szakembert, akinek a munkájával maradéktalanul elégedett lettem volna.
Számomra hatalmas problémám végül egy osztálytalálkozónak köszönhetően oldódott meg. A volt iskolatársam észrevette ugyanis, hogy feltűnően dugdosom a kezeimet. Nyilván ezt tettem, mert a találkozó előtt pár nappal két körmöm is megsérült, ráadásul mindkét kezemen. A következő műköröm építésre pedig csak a következő hétre volt időpontom Lentiben. A lényeg tehát, hogy ő ajánlotta Melindát. Igaz, hogy nem Lenti területén, hanem Dobriban dolgozik, de azt mondta megéri ennyit utazni, mert azóta nincs neki sem ilyen problémája, mióta hozzá jár.

Az első találkozás Melindával

A következő munkanapon be is jelentkeztem Melindához műköröm építésre. Teljes nyugalommal készültem a találkozóra, hittem is, meg nem is, hogy ő lesz az a szakember, aki végre olyan körmöt tud nekem készíteni, ami két hétnél tovább ép marad.
Az első dolga az volt, hogy eltávolította a régi műkörmöket, és alaposan megvizsgálta a körmeim. Végül arra jutott, hogy szerinte nem a megfelelő technológiával dolgozott a kollégája, és a zselés körmök építését javasolta. Az ötletére igent mondtam, és neki is látott a munkának.

Tapasztalatok és eredmények

Már akkor, amikor megláttam a kezében a reszelőt, tudtam, hogy nagyon alapos körmöst találtam. Olyan precizitással és figyelemmel dolgozott, amilyet Lentiben még senkinél nem tapasztaltam. A számomra új zselés technológia nagyon elnyerte a tetszésem, hiszen sokkal gyorsabban elkészültek a műkörmök, mint máskor. A díszítés is zseniális lett, örömmel egyenlítettem ki a számlát a munka végeztével. Természetesen időpontot is egyeztettünk a következő körmözésre, azzal a kitétellel, hogy ha bármi problémám adódik, azonnal hívom.
Nos, erre nem volt szükség sem akkor, sem azóta soha. Ez a zselés műköröm egyszerűen telitalálat volt a számomra. Tökéletesen illeszkedik a saját körmömhöz, nem levegősödik fel, nem törik le, és még a hobbikertészkedésemmel is kompatibilis. Azóta én is őt ajánlom mindenkinek. Tényleg megér ennyi utazást egy tartós és szép műköröm.